Folyosó

to; Alec

Sietős léptekkel közlekedem a most egyáltalán nem hemzsegő folyosókon. Cipőm halk koppanása jelzi utamat, és figyelmeztet mindenkit arra, hogy jövök. Mert hogy látni sajnos nem látok semmit a kezemben lévő hatalmas mennyiségű ruhától. Már napok óta egy eldugott, használaton kívüli teremben varrogatok, természetesen csak éjszaka. Valahogy nincs kedvem senkinek sem beszámolni arról, hogy mit is csinálok, hogy számomra ez miért fontos. Hiszen az itteni diákok mind elkötelezettek, csak épp nem olyan irányban mint én, és őszintén szólva nem akarom látni a furcsálló pillantásokat melyekkel mindig illetnek, ha éppen belebonyolódom egy rajzba, vagy épp bármibe. Hiszen képes vagyok mágia nélkül is boldogulni, talán éppen ezért is nem lebegtetem magam előtt ezt a hatalmas mennyiségű ruhát. Igaz, nem megyek messzire, csak egy másik terembe, mert muszáj őket kivasalnom, ugyanis ezek mind megrendelésre készültek. Nem adhatom oda őket úgy, hogy gyűröttek, ki is röhögne a világ, és elborzadna a boltos kisasszony, aki így is hatalmas szívességet tesz azzal, hogy árulja a ruháimat. Nem csoda hát, hogy próbálok igyekezni ezzel az egésszel, ugyanis még több óra lesz, mire mindet tökéletesnek találom, és még be kell őket dobozolnom, illetve reggel fitten kell megjelennem az összes darabbal. De addig is egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy egy-egy szoknya, vagy épp kabát ujja a föld felé araszol. Csak az tűnik fel, hogy a lábam beleakad, majd egy hatalmas szakadást hallva billenek ki az egyensúlyomból, és veszítem el minden koordinációs képességemet. Ajkam mögül egy apró sikkantás szalad ki, majd valami igazán puhára érkezem. Nem, nem lehet, hogy a ruhákra esek, ahhoz nem volt elég nagy az esésem… de akkor ki az aki pont rossz helyen volt? És mit csinál egyáltalán a folyosón, mikor eddig még nem is volt itt rajtam kívül senki?

to; Alec

- Ezt egyszerűen nem hiszem el!- suttogom, miközben beletemetem az arcom a rám hulló ruhákba. Hangom megadó és már-már meggyötört, hiszen gyakorlatilag most trappoltam át az egyik ruhán, amivel így még bajolhatok plusz pár órát. Eddig is úgy gondoltam az estének soha nem lesz vége, most azonban már biztos vagyok abban, hogy aludni nem sokat fogok.
De legalább nem valami tahóba gyalogoltam bele, hanem egy normális emberbe, aki ráadásul férfi.
A ruhák leseprése után felnézek, majd kissé meglepődötten meredek a kellemes vonásokra, a barátságos tekintetre és kicsit el is pirulok. Hiszen az igazgatót sikerült elgázolnom, aki ráadásként még a nevemet is tudja.
- Sajnálom! Nagyon sajnálom! – motyogom, majd lemondóan hagyom, hogy felsegítsen.
- Igen, én vagyok, és jól vagyok! Meg tudom ma… a francba! – káromkodom hangosan, majd az arcom rögtön vörösre vált, amint meglátom az elszakadt nadrágot, ami ráadásul férfi nadrág, és az egyik legjobb darabom. Most hogy fogom ezt megjavítani? Agyam kattog, majd egy remek ötlet után mosolyogva nézek az áldozatomra.
- Esetleg… ha nem sértem meg… tudna nekem segíteni ezen a kései órán?

to; Alec

Persze feltűnik neki, hogy valami nem túl kerek ezzel a ruha dologgal. Lehet csak én hittem, hogy nem vagyok túl feltűnő ezekkel, mert hogy a diákok nagy része átnéz rajtam? Mondjuk a másik bámulna és mutogatni… jó, talán kicsit elodáztam ezt az egész dolgot. Mindenesetre, mikor a ruhakupacra bök, és a levegőbe emeli azokat, kissé megkönnyebbülök. Na nem mintha nem tudnám őket végiglebegtetni a folyosón, csak hát valamiért nincs kedvem hozzá. A kvibli apám megszerettette velem a kétkezi dolgokat, úgyhogy mágiát tényleg csak akkor használok, ha nagyon fontos.
Tekintem lassan a ruhákra terelődik, majd az igazgatóra, aki még mindig kellemes mosolyával áll mellettem. Nem rohant még el futva, ami nagyon is jó hír, úgyhogy némi krákogás és pirulás után a földet, majd a lábát kezdem fixírozni.
- Igazából ezek a ruhák megrendelésre készültek, még pedig én terveztem és csináltam őket. És most az esésnek hála elszakadt az egyik férfi nadrág, ami kb…. pont olyan méret, mint az igazgató úr…. – bököm ki, majd hangosan nyelek egyet. Tudom nem éppen nőies, hiszen a folyosó másik végén is hallották volna, ha lenne ott valaki, azonban a jelenlegi izgalmi állapotomban nem bírok még arra is figyelni, hogy önkéntelenül mit is csinálok.
- Szóval esetleg felpróbálná, míg én megjavítom, pótolom? Talán így nem alszom el, és a társaság sokat szokott segíteni… vagyis ha lenne társaságom, akkor annak örülnék… persze csak ha nem megterhelő! És természetesen készítek a segítségéért cserébe önnek is egy darabot…. kérem! - hadarom el mindezt egy szuszra, majd kezem ökölbe szorul, és kissé közelebb dőlve hozzá meresztek rá nagy szemeket.

to; Alec

– Ó istenem, hát persze hogy nem! Itt nem tud hol levetkőzni, én pedig … nos nem vagyok egy kukkoló! – lehelem halkan, majd már a feltételezés miatt is vörössé válik az arcom. Nem szoktam hozzá a férfiak nézegetéséhez. Oké, nem jövök zavarba, ha látom őket, mondjuk félmeztelenül egy tv-műsorban, vagy a strandon, de hogy végignézzem ahogy vetkőznek,  az valamiért egészen más. Kicsit talán félek az ilyen szituációktól, hiszen nem véletlenül nem volt még soha barátom, és nem véletlenül nem érintett még meg férfi. Oké, persze, tudom, én is tehetek róla, hiszen nem igazán vagyok vonzó, és a mostani fiúknak jobban bejönnek az állandóan átkozódó hölgyek, azok, akik csak és kizárólag mágiát használnak, és akik mindent megmutatnak magukból. Hát én soha nem leszek ilyen, úgyhogy talán ezért is gondolom úgy, hogy az esélyeim az apáca életre igazán nagyra nőttek.
- Persze, menjünk be ide! – mutatok a mellettünk lévő teremre, ahová egyébként is igyekeztem. A vasaló, a vasalódeszka, vállfák, dobozok, már régen elő vannak készítve, csak a ruháknak kellene tökéletesnek lenniük. Amik azok is lennének, ha nem estem volna el bennük. Miután bemasíroztam a terembe a ruháknak összetolt padokhoz sétálok, majd teszem rá a kellemesen lágy esésű kelméket.
- Nos, hát akkor itt is lennénk. Én összekészítem a szükséges dolgokat… addig át tud öltözni… - mondom zavartan, és adom a nadrágot a kezébe, majd sietősen elfordulok, és kezdek el valamit keresni, csak hogy addig is lefoglaljam magam. Nem túl kellemes a helyzet, ám az is biztos, hogy igazán kedves és segítőkész a kedves tanár úr.
- Nos, jó a méret? – kérdezem, majd ha válaszol, akkor megfordulok és egy aprócska dobogóhoz kísérem, ahová felállítom, hogy jobban hozzáférjek.
- Mindig mindenkivel ilyen segítőkész? Mármint én gyalogoltam magába, megtehette volna, hogy büntető munkára küld mert ilyenkor sétálgatok, és még sérülést is okozok…  - érdeklődöm, majd homlokráncolva nézem az elszakadt anyagot. Mi a fenét csináljak vele?

Lulu

- Nem is feltételeztem volna hogy az. De valóban ez nem éppen a lakalkalmasabb hely - ért egyet udvariasan, és lassan elindul a terem felé, amit a lány mutat hogy oda menjenek. Belépve alaposan meglepődik, egy egész kis szabó-varró birodalomba csöppent, érdeklődve fordul körbe, míg a ruhák letelepednek a padra egymásra hajtogatódva, szépen, rendezetten. Nem is figyeli hogy a lány merre van éppen, és a kajás kosara is hűségesen követi őt. Az meg az asztalkára telepedik le, amíg ő körülnéz.  Aztán a kezébe veszi az említett nadrágot, amit fel kellene vennie, és elvonul vele, némi ruhasuhogás és tollászkodás után már a nadrágban jön ki, és sétál a kis porond felé, amin modellt fog állni.
- Hm, ilyesmit sem csináltam még ami azt illeti, nem hiszem hogy jó modell lennék. Jah igen méretben jó - fészkelődik kicsit, és várja hogy Iris odakészülődjön, aztán a megjegyzésére elgondolkodik, komoly szép arca kicsit szomorkás lesz.
- Megtehettem volna ez igaz. Nem szeretek büntetni, szerintem mindig van normálisabb út, ha valakit megbüntetek, attól se neki se nekem nem lesz jobb... Egyébként igen, majdnem mindig, ha éppen nem kutatok a szobám rejtekében  - teszi hozzá, hiszen ő azt vallja, hogy ha baj van, akkor azt oldjuk meg ne tetézzük még tovább, az nem rá vallana.
- Miért nem bűvöli meg a tűt hogy összevarrja?

//Loptam a block-odat, hogy szép egyformán fessen az én reagom is :3 Remélem nem gond//