Kilátó

Tárgy: Kilátó Szomb. Jan. 05, 2013 12:13 am

Amikor már végleg felértünk a hosszú, hosszú csigalépcsőn, a toronyban egy kilátó tárul a szemünk elé. Szép, tágas és világos. Le van fedve, hiszen a torony helyes teteje áll ez felett is, mint a többi felett.
A kilátóban végig korlátok húzódnak, a torony pedig persze le van védve varázslattal, hogy még véletlenül se essen baja valakinek. Középen körbe, végig piros szőnyeg húzódik, a kilátás pedig az egész birtokra és a kastély többi részére esik. Több pad, szék és egy kisebb asztal is található. Elég nyitott rész ami azt takarja, hogy télen igen csak hideg van fenn, nyáron pedig jó meleg. Talán ez az egyik legszebb rész a kastélyban.

Primus diák Hozzászólások száma : 6

To: Hiro

Idegesen nézek körbe. Nem igazán tudom, hogy voltam-e már erre. Remélem, nem vagyok olyan magasan, mint ahogy sejtem. Mert, ha igen akkor nagyjából a Holdon kötök ki mire felérek a lépcsők végére. Ami nem baj tényleg, de mire visszamászok a fényéveken keresztül, félek az iskola hűlt helye fogadna. Bár így belegondolna az se lenne baj, legalább nem kéne a holnapi dolgozat miatt aggódnom. Utálom ilyenkor a rúnaismeretek tanárt.
De gondoljunk valami sokkal kellemesebb dologra inkább. Úgymint, hogy milyen csodás vasárnap hajnal a mai. Nem vagyok egy jó alvó, így az első bagolyhuhogásra keltem, mint mindig. Nem zavart, mint mindig. Kezdem úgy érezni, hogy unalmas vagyok.
És felérek. Kicsit Rocky Balboa életérzésem van, ahogy fellépek az utolsó lépcsőfokra éééés igen! Wuhu! Majd örömtáncot járok, ha kapok már levegőt. De addig is levetem magam a kilátó legszélén lévő padra. Milyen friss a levegő idefent! Olyan régen repültem már. Kezd hiányozni, de nem ma fogok újra röp gyakorlatozni az biztos. Korán van még ehhez.
Kicsúszok a faanyag szélére, kezeimet feldobom a korlátra és rájuk támasztom állam. De szép. Mint csoda ország. Csak kevésbé csodás és sokkal kézzelfoghatóbb. Sokkal, élettel telibb a fák zöldtónusainak befelé irányuló világosodása. A kék égen átvonuló szürke felhők. A hamarosan érkező hideg, esőcseppek is valósabbak lesznek. Alig várom. Már most érzem, az illatát. Mindjárt leszakad az ég. S már hallani. Hallani a csöndet, ami jelzi, hogy vihar közeleg. Elönt az izgatottság. Szeretem, ha villámlik, fúj és viharzik. Legyen inkább pokoli, mint unalmas.
S ha már itt tartunk… Valaki van itt. Érzem. Egyszerűen megváltozik a hely hangulata. Titokzatos, nehéz lesz, mintha rejtegetne valamit. Pedig... Hátra fordulok és körülnézek. Hm… nem, nincs itt senki. Körbefordulok a tengelyem körül. Semmi megint. Hm, kezdek, paranoiás lenni úgy tűnik. Visszafordulok az esőváró pózba és bámulok magam el. Ess eső ess, holnap délig ess! Dúdolok, magamban közben fejemet jobbra-balra ringatom. Szeretem ezt a dalocskát. Megnyugtató, mint az eső első pici cseppjeinek tűszúrásnyi érzése kezemen. Kezdődik!

Filius diák Hozzászólások száma : 14

Lux

Egy újabb nap. Újabb könyv. A könyvtárból tart visszafelé a toronyba, ahol a klubhelyiségnek nevezett hely mellett a hálószobák is vannak, de félúton elvéti a kanyart és nem ott köt ki ahol kellene. A kilátóban, de megérzi ő is hogy nincs egyedül, bár ő nem csinál problémát, ha már erre jár felmegy a lelátó tejejébe, ahol ki lehet könyökölni is, és megpillant ott egy lányt, nem tudja melyik házbeli lehet, és nem is ismeri. Bár tény, kettejük közül, Hiro a furább látvány.

Egyik kezében könyv, a másik a zsebéből kilógó pálca végével játszik, és elmélyülten olvas, és csak az utolsó pillanatban, amikor már az ajtóban áll, néz fel a lányra. Sötét szemei alatt hatalmas fekete karikák, amik bizonyítják, hogy nem épp a legjobb alvó a fiú. Sötét lélektelen pillantása mindent felmér, ami a szobában van, és csak aztán pislog.
- Öhm, zavarok? - kérdezi meg végül a maga csendes, de mégis dallamos hangján, amit olyan kellemes hallgatni ha egyszer megszólalt. Csakhogy ő ritkán szólal meg. Az, hogy vihar lesz nem zavarja, szinte észre sem veszi a viharosnak készülő időjárást odakint. A szél még csak éppenhogy elkezdi útját, lassan sodródik, még nem hurrikán erejű, inkább csak csípős, mint aki azt ordítja hogy mindenki most meneküljön, mert később nem lesz benne köszönet. Az első pár csepp eső hangos, aztán már fel sem tűnik hogy egyre több csepp indul meg, míg szakadni nem kezd majd a végén.
- Oh, esik... - jegyzi meg kipillantva az ablakon, és két lépéssel közelebb sétál. Tartása laza, és lomha de cseppet sem félénk vagy megalázkodó. Mindenki láthatja a különbséget, Hiro hisz magában, és általában bebizonyítja hogy nem téved.